Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Koltai Gábor
2013. március 29.

Tanmesék – Magyar Kupa 6. játékhét

Ezen a héten is betekintünk a különböző kupák küzdelmeibe – a Káró Kupával kezdjük, majd sor kerül a Budapest Kupára és a Magyar Kupára is. Ha lesz majd Treff Kupa, akkor arról is beszámolunk – de a Kőr, Pikk és Szan Kupákat se fogjuk kihagyni.          
Zoller Róbert
2013. március 25.

Fred Gitelman: Az egyre kettő gémforszról III.

Ez a cikk a harmadik a sorozatban, amelyik az egyre kettő gémforsz hatékonyságának továbbfejlesztésével foglalkozik. A cikkek először a Canadian Masterpoint 1993-as novemberi, illetve 1994-es januári számában jelentek meg.
 
 
 
 
 

Gulyás Dániel
2013. március 25.

Gömbölyödik már! – Magyar Kupa 6. játékhét

A múlt héten pár nagy meglepetés akadt, mindenképp élre kívánkozik a FÉSZEK váratlan kiesése, és persze a Tömöré is (bár meglepetésnek nem mondanám, de messzebbre terveztek jutni eredetileg, biztos vagyok benne). A SZTAKI is váratlanul simán verte a Relét, míg a gömb által favorizált Pál simán kikapott az Izobautól (ide vágó vicces rejtvény: karantén=női név. Mi az?). Vesztesnek éreztük az Artemixet, de simán verte a Dienest, míg a Bubik becstelen véget értek a Balásy keze által hatalmas küzdelemben (–2IMP).
Koltai Gábor
2013. március 21.

Tanmesék – Magyar Kupa 5. játékhét

Véget értek a selejtezők, a mezőny két részre vált, a főágra került csapatok kedden, a többiek hétfőn küzdenek tovább a különböző kupákért. Érdekes partik, tanulságos esetek így is előfordulhatnak, ezért folytatódik a sorozat, és mindkét játéknap terítékre kerül.   
Gulyás Dániel
2013. március 17.

Gömbölyödik már! – Magyar Kupa 5. játékhét

Túl a selejtezőkön, végre kezdetét veszi a lényegi rész: a kieséses szakasz. Néhány csapat váratlanul nem jutott be, mások bejutottak, és (számomra) váratlanul nem vállalták a megméretést, így aztán végül mégis az jutott be, aki akart (két lemondás után három további csapat nem kért a lehetőségből, kvázi lasszóval kellett fogni csapatokat a főtáblára).
Koltai Gábor
2013. március 15.

Tanmesék – Magyar Kupa 4. játékhét

Befejeződtek a selejtezők, és ezzel lassan végére érünk a tanmeséknek is. Érdekes és tanulságos partik viszont még maradtak az utolsó játéknapra is.        
Zoller Róbert
2013. március 14.

Fred Gitelman: Az egyre kettő gémforszról II.

Az egyre kettő továbbfejlesztése. Fred Gitelman háromrészes cikksorozatának második darabja következik Zoller Róbert fordításában. Főszerepben a last train, a Lackwood és az exclusion kulcslapkérdés.
 
 
 
 
 
 
 
Fazakas Gergely
2013. március 10.

Az úgy történt… – IBBF, MK 3. játékhét

A Fesztivál csapatversenyére 28 csapat nevezett, a rendezők az erősorrend alapján kalapokba osztották őket, és hét négyes csoportba rendezték. A négyes csoportokon belül körmérkőzéssel kezdtünk, és a maradék hét forduló volt a szokásos svájci és dán szisztémában. A körmérkőzés első fordulójában a Vakrandi ellen ültünk fel, és alkalmi partnerem, Demeter Gábor gondjait osztom meg.
Gulyás Dániel
2013. március 8.

Gömbölyödik már! – Magyar Kupa 4. játékhét

A selejtezők utolsó napja következik, most eldől, ki jut az egyenes kiesésbe, ahol a Magyar (vagy esetleg a Budapest) Kupáért játszhat, és ki folytatja a Káró, illetve Treff kupában.  
Koltai Gábor
2013. március 8.

Tanmesék – Magyar Kupa 3. játékhét

A selejtezőkből az utolsó játéknap van csak hátra, lassan tisztázódnak a csoportokon belüli erőviszonyok, de folytatódik a tanulságos esetek utáni kutakodás is. Jó lenne, ha a kiválasztott partikhoz (vagy akármelyik másikhoz) továbbra is érkeznének vélemények, és az se baj, ha kisebb viták alakulnak ki. Kíváncsian várjuk a legújabb olyan partikat is, amikben égbekiáltó szabálytalanságok történtek, a gonosz zsűri szokásához híven a vétlen felet büntette meg, az óvási bizottság pedig még körmösöket is osztogatott…